Az ókorban megfigyelték, hogy egy-egy ember kitűnik közülük tudásával, segítőkészségével, jóságával, állhatatosságával. Ezért gyakran felkeresték ezeket a keresztény személyeket. Az emberek elfogadták, és szívesen hallgattak tanácsaikra. Így egy pap, hitoktató, egyházközségi csoportvezető, közösségvezető, vagy egy olyan ember lehet lelki vezető, aki emberekkel találkozva meghallgatja azokat. A lelki vezető az a személy, aki ugyanolyan életfelfogású személyt, mint saját maga, segíti az evangéliumi úton (a keskeny úton). A lelki vezetés elsősorban meghallgatásból és esetleg tanácsadásból áll, és nem feltétlenül szükséges összekapcsolni gyónással. A gyónásban a lelkiismeret békéjét, nyugalmát keressük, a keresztény élethez szükséges lelkierő növekedését, a bűn okozta sebek gyógyulását. A gyónás érvényességéhez hozzátartozik, hogy meglegyen bennünk a javulás szándéka. Ha a lelki vezető világi nyilván soha nincs feloldozás. A hívő ember inkább keres először segítséget a lelkészénél, mintsem a pszichológusnál, s fordítva, aki nem hisz, aligha keresi fel a papot.
A humán segítő szocio-, pszicho- és edukatív szakmák sajátosan eltérő profillal rendelkeznek, de közös bennük a szakemberek azon törekvése, hogy segítsenek az egyénnek az életvilág megélésében. Így világiként is szinte azonos értékű segítséget nyújtanak. A tanácsadói emberkép, a pályaszocializáció, a segítőképzés modellje, az alkalmazott altruizmus, a segítő személyiségének érettsége mind-mind olyan meghatározó tényezők, melyek éppúgy hozzátartoznak a jó segítség nyújtásához, mint maga a mentálhigiénés módszertanok, szakmai ismeretek.
Mi kell ahhoz, hogy kompetens segítőkké válhassunk? Elsősorban az, hogy saját személyiségünket tegyük e szakmai feladatokra alkalmas, kicsiszolt munkaeszközzé. Valakivé, így segítő szakemberré is csak a másik segítségével válhatunk, melynek során legdöntőbb a szakmai személyiség működtetésének, fejlődésének a szolgálata. Fontos felismerés, hogy „nincs jó segítő, csak elég jó”.
A segítő pályára különböző külső-belső erők motiválhatják a személyt. Nemcsak attitűdbeli, hanem a személyes élettörténetből fakadó szükségletek, rejtett igények is. Ezek felismerése, tudatosítása nem mindig történik meg a pályára lépéskor. A későbbi tudatosulás pedig traumát okozhat, vagy a nem tudatosítás pedig hamar fásulttá, közönyössé teheti a segítőt - kiéghet. Mindig más és más szempontok kerülnek előtérbe, így például Rogers szerint az empátia, az elfogadás, és a hitelesség elkerülhetetlen jellemvonás kell legyen.
Jól funkcionáló készségek és indítékok: érdeklődés a másik iránt, diskurzus-készség és kedvelés, empátiás készség, megértés, emocionális érzékenység, introspektív készség, az önös szükségletek, indítékok háttérbe állításának képessége, meghittség teremtése és elviselése (újrateremteni tudása), kiegyensúlyozott viszony a hatalommal és a nevetés képessége. (A konzultáció pszichológiája., 9-10.o.)
Mégis gyakran találkozunk a szindrómás segítő szereppel, ő az, aki állandóan igyekszik másokon segíteni, saját szükségleteit viszont nem képes felismerni, tudatosítani és kielégíteni. Jellemző rá a kényszeres és depressziós karakterjegy, amelynek gyakran élettörténeti háttere van. Ezért és a korábban már megnevezett hátulütők miatt is egyre nagyobb igény mutatkozik a szupervízióra, azaz a segítők segítésére. A szupervízió célja a szakmai személyiség fejlesztése. A szupervíziónak a szakmai identitást kell tisztázni, és el kell vezetni a segítőt az önmagáért felelőséget vállaló hivatásbeli személyiséghez.