A közelmúltban a fiammal Gimesi Dóra Csomótündér című könyvének színpadi adaptációját láthattuk a színházban. A Csomótündér feladata összekötni az egymásnak teremtett párok cipőfűzőjét, és fontos erénye, hogy tévedhetetlen. Nos, kiderül, hogy hiba csúszott a gépezetbe. Bármi is történt a két felnőtt között, a csemete erről nem tehet, neki mindkét szülőjére egyformán szüksége van.

Noha a válás egy traumatikus esemény, az elvált szülők gyerekei számára talán mégis a szülők kapcsolatának fokozatos romlása a legelviselhetetlenebb. Néha egy szülő váratlan elköltözésével kell megküzdeniük. Olyan eset is előfordulhat, hogy a megmaradt szülővel mindennapi feladatok megoldása válik nehézzé.

De mi is történik ilyenkor? A biztonságos kötődés az édesanyák/édesapák és a gyermekük között az első évben alakul ki, amikor a baba megtapasztalja, hogy ha sír, felveszik, megetetik, tisztába teszik, elaltatják, megnyugtatják. Az a gyermek, aki nem érzi magát biztonságban, kapaszkodót keres. A serdülő ellenállása fokozódik a szülők iránt, mert nincsenek megbeszélve a gondok, és dühös a szüleire. Az elveszett biztonság pótlása a párkapcsolatok gyors váltogatásával, vagy teljes visszahúzódással, illetve a szerelem vagy az együtt járás előli meneküléssel is járhat.

A legtöbb esetben sajnos a gyermek-szülő kapcsolat is megsínyli ezt a helyzetet, hiszen a válás után általában kevesebb figyelem jut a gyermekre, ami szélsőséges esetekben akár drog- vagy alkoholproblémákhoz is vezethet. A bizalomvesztés következtében a gyermek zárkózottabbá válhat mind a külvilággal, mind a szüleivel szemben. A gondjait saját magában tartja, nem beszéli meg senkivel, mert otthon azt látta, hogy „beszélni veszélyes”. Ez különösen akkor tapasztalható, amikor a szülők közti rossz viszonyt korábban elhallgatták, és csak az utolsó pillanatban jelentik be, hogy „Apu és Anyu elválnak”.

Ellenkező esetben gyakori, hogy noha a gyermek külön-külön mindkét szülővel jól érzi magát, mégis retteg az egyidejű jelenlétüktől — az agresszív viták megismétlődésének lehetősége miatt. Ezért a gyermek sokszor választás elé kényszerül, aminek bűntudat, önvád, érzelmi ambivalencia (a gyermek mindkét szülőt egyszerre szereti és elutasítja) lehet a következménye. A szülőknek a válás után támogatniuk kell a gyermeket, megnyugtatniuk afelől, hogy szeretik, és számíthat rájuk. Nemcsak holnap, de tíz év múlva is.

Akik érzelmileg távol álltak az apjuktól, azok sokkal nehezebben lépnek intim kapcsolatba. A fiúk esetében a minta hiánya, a lányoknál pedig a másik nemhez való kötődés zavara léphet fel. Vizsgálatok bizonyítják, hogy abban az esetben, ha elvált szülők gyerekei kötnek házasságot, a válás esélye nagyobb az átlagosnál. Ennek nem az az oka, hogy a gyerek személyisége a válás miatt szükségszerűen torzul, hanem az, hogy ilyen mintát visz a saját házasságába a konfliktusok megoldására.

A gyerekeknek — és a szüleiknek is — időt kell adni. Az addig bennük élő családi kép már örökre megváltozott, és tudomásul kell venniük a házasság felbomlását, vagyis szembe kell nézniük a valósággal. Ennek — a gyászhoz hasonlóan — csaknem egy év az egészséges lezárási ideje. Természetesen vannak kivételesen fájdalmas emlékek, melyek meghosszabbíthatják ezt az folyamatot, ilyenkor akár szakember segítségét is igénybe kell venni. A gyerekeknek fel kell dolgozniuk az egyik szülő elvesztésének, a családi mindennapokból való eltűnésének az élményét. Lassan fel kell oldaniuk a szükségképpen megjelenő haragot és önvádat, és le kell mondaniuk a szülők újraegyesítésének vágyáról.

A házasságot védeni kell — mindaddig, amíg esély van a harmonikus kapcsolat helyreállítására. Ha kiderül, hogy a házasság valóban egy tévedésen alapult, azaz végképp menthetetlenné vált, a család minden tagja számára — tehát a gyerekeknek is — hasznosabb a válás, azaz egy új, kiegyensúlyozottabb család megteremtése egy új apukával vagy anyukával.