A hallucinációk olyan hamis érzékletek, amelyek kimutatható és azonosítható külső inger hiányában jönnek létre. Manapság könnyen társítjuk őket valamilyen pszichotikus elmeállapothoz, de azért nem ennyire egyszerű a helyzet. Hisz előfordulhatnak ilyen téveszmék akkor is, ha nem egy tartós pszichotikus subban vagyunk. Ez leginkább a módosult tudatállapot mezsgyéje, vagyis a hallucinogén drogok használata, vagy egy alkoholos delirium tremens, vagy egy transz illetve hipnózis. Éppen ezért az ilyen természetes és/vagy szintetikus anyagok kísérletezőinél – néhány kivételt leszámítva – a hallucináció a szer hatásának csökkenésével múlik. De, mint ahogyan mindenkinek más az ujjlenyomata, úgy az idegrendszere is másképp reagál ezekre a cuccokra, ezért minden hallucináció tartalma, ideje más és más. Annyi bizonyos, hogy vannak olyan terek, helyek, amik könnyebben előhívhatnak ún. bad trip-eket – mint a ránk záródó falak, de a tisztaság mellett ez ellen még az a megoldás, ha nem vagy egyedül.

Lenn, a Nyuszi barlangjában… Az Alice a Csodaországában a világirodalom legnagyobb LSD-tripje, és hogy ez mennyiben köszönhető Albert Hoffmannak – vagy mostanában Feldmár Andrásnak –, nem számít. A lényeg, hogy megtapasztalsz egy világot, amiben elvileg semmi sem valós, de mégis az. Persze lemondhatsz a szintetikus anyagokról is, ha mindenáron green peace-es vagy, és maradsz a varázsgombánál vagy a csattanó maszlagnál, esetleg egy kis látnokzsályával nyomulsz a pusztában. S hogy fehér-e a nyúl, vagy már egér? Mindegy, ha a mindenhatóság érzését adja neked, még akkor is, ha olykor szőrszálakat húzogatsz ki a szádból, mielőtt végképp lenyelnéd a semmit. S még az önmagát fejtegető narancs is egy jobb élmény a mindennapi kenyér hiányánál. Ne legyünk álszentek, a drogvilág egy darabig kicsit sem rossz, mert abban lehetsz varázsló, aki, ha percenként is, újra kihúzza azt a kis szőrmókot a kalapjából, akkor is hahotázva felnevet a közönség. Nem unnak rá, mint te a munkanélküliségre, a szomszéd panaszára,vagy a fehér pestisre. Tanítód lehet a sámán, aki a törzs bölcse, akit megbecsülnek, mert olyasmit látott, amit te soha, és nem azért, mert korosabb. S valóban csak annyi a kérdés, hogy belebújsz-e abba a barlangba vagy sem. Hogy mennyiben tükröződsz, azt előre meg nem mondhatom, de előbb vagy utóbb szembetalálkozol majd önmagaddal. A tudattalanod átengedi azokat a tartalmakat is, amiket évek óta jól bespájzoltál, hogy a hangját se halld a félelmeidnek, vagy azoknak a traumáknak, amiket ma már meg sem értenél, hisz már rég elköltöztél otthonról vagy meghaltak a bűnösök. S ha egy váratlan pillanatban te bújsz majd elő abból a kalapból, akkor sem kell megijedned, mert majd másképp érzed szádban a répa ízét, és a farok csóválás már nem csak hiú ábránd lesz. A szakemberek pedig mindig nagyon felkészültek, de annyi bizonyos, hogy lesz legalább egy olyan latin kifejezésük az állapotodra, ami már nem csak egy betű és egy szám kombinációja, hanem olyan kór, amire egy újabb szintetikus bogyó a megoldás – mert idejük terápiára nem lesz –, más nyulak is vannak a földön, ezt jobb, ha tudod. Majd egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz a barlangban vagy a tudattalanod csatornájában, s gyermekkorod játéka, a kaleidoszkóp színhalmaza befogadja egész lényed. A zuhanásban persze benne van az a szabadság, amit Woodstok óta senki sem érzett, benne van a vonaglás, amit egyre ritkábban élsz át a pamlagon, és benne van a földet érés is, ami néha végzetes.

Azon ne csodálkozzunk, hogy Lewis Carroll mintegy ötven évvel korábban írta meg művét, minthogy az LSD-t szintetizálták. Így van, egy kis oldószer is megteszi a hatását, ha a megfelelő nylonzacskóból szívják, de az alkohol sem kutya, legalábbis a mi népünk nem veti meg sem bánatában, sem örömében. Már nem te vagy a kísérleti nyúl, a tanulás folyamatát sem rajtad jegyzik fel először, talán csak azt az egyet, amit te az életednek hívsz. Kell még neked a valóság? Valóság a valóságban.